RÉSZLETEK
INDULÁS: 2023.07.28. (péntek), Veresegyház
ÉRKEZÉS: 2023.08.01. v. 02. (kedd, v. szerda), Balaton | onnan busszal haza
MOTIVÁCIÓ: a fő gerincet a Budapest-Balaton kerékpárút (BuBa) adja, vagyis legnagyobb részt védett, kis forgalmú úton haladunk. Veresegyház-Balaton táv bő 200 km, kitérőkkel, KAFA elemekkel se sokkal több. Felpakolt biciklikkel, igazi vándorként, csapatban gondolkodva pedig erős élmény. Idén is tervezünk hosszú napot, sátras szállást, közös főzést, sok játékot, őszinte beszélgetéseket. Visszatérően leszünk víz mellett, alapvetően nem lesz nehéz terep és sokat tudunk fürödni, főleg, ha nagyon meleg lesz.
SZÁLLÁS: hol házban, hol sátorban, de mindig törekedve a kulturált körülményekre: wc, mosdás, étkezés.
ÉTKEZÉSEK: alapvetően közösen (fontosak a közösségi alkalmak); első nap délben még otthoni szendvicseket eszünk, majd átváltunk közösségi létformára (innentől se egyéni gondod, se külön költséged nincs vele).
KÖLTSÉGEK: igyekszünk a régi szokásunk szerint tartani, hogy az önköltségi ár környékén. Most kevés szállítás lesz, így az inflációval együtt is, remélhetőleg nem lesz drágább, mint tavaly (részletek később).
JELENTKEZÉS: eme ŰRLAP kitöltésével, plusz egy szülői megerősítéssel (e-mailben – „elengedem gyermekem!”) és 8.000,- Ft előleg leadásával. | Fontos: a létszám korlátos. Az alap létszámkeret pedig immáron BETELT! Ha valaki mégis nagyon szeretne jönni, kérem, nálam (külön) jelezze: hollai.gabor@verka.hu.
FELSZERELÉS: okos dolog, ha a (kerékpár)táskán belül mindent nylon zacskókba teszel, így könnyebb rendszerezni és az eső sem lesz végzetes ellenfeled!
SPECIÁLIS: kerékpár, kerékpáros táska (!) | világítás (elől, hátul), kerékpárzár | pótbelső (a te biciklid kerekéhez való és nem hibás!) – fontos! | kerékpáros sisak | [hasznos lehet: bicajos kesztyű]
IRATOK: személyi igazolvány, diákigazolvány, TAJ-kártya | befizetendő pénz + (minimális) költőpénz
RUHÁZAT: könnyű ruha (rövid nadrág, póló, trikó – KAFA mez és csősál) | egy készlet hosszú ruha (hidegebb időkre, táborverésnél szúnyogok ellen is hasznos) | eső elleni felszerelés (minél kevésbé vitorla jellegű – hogy ne legyen benne nehéz tekerni se!) | váltásruhák: pólók, trikók, alsóneműk, zoknik | fürdőruha (!) | cipő (lehetőleg ne bőr! – az nehezebben szárad(!)
ALVÁS: hálózsák, laticel (polyfon), hálóruha | sátor (beosztva, hiszen ez csak 2-3 személyenként szükséges!) | fejlámpa (zseblámpa)
ÉTKEZÉS: első nap délig (reggelre, ebédre) elemózsia | kulacs (pille palack) és bögre | csajka (=nem törékeny tányér) | kanál, kés, villa
TISZTÁLKODÁS: tisztálkodó szerek | WC-papír, zsebkendő | törülköző
EGYÉB: naptej, szúnyogriasztó | napszemüveg | kézfertőtlenítő, gyorstapasz, biztosítótű | hely a közcuccoknak: közös felszerelések, élelmiszerek | egyéni gyógyszerek | fényképező, (okos)telefon (a személyes alkotáshoz), töltők | fanatikusoknak: függőágy | jókedv és vállalkozó kedv
FELKÉSZÜLÉS: nem kell semmi különös; legfőként „csak” elszántság, de egy kis kerekezés az izmok bemelegítésére és egy (csomagtartóval ellátott) felpakolható bicikli és táska és ennyi; no, és persze maga az útrakelő (TE!).
FŐSZERVEZŐK: Hollai Gábor (hollai.gabor@verka.hu) és Veress Enéh (veress.eneh@verka.hu)
PLUSZ TERVEK: idén megpróbáljuk a nyári tekerést további lehetőségekkel kiegészíteni. - előtte: 2 nap vitorlás tanulás, kalandozás még tavasszal (hátha jól jön majd a Balatonnál...); - utána: 2 napos balatonkerülés, őszzel, biciklivel (a bátraknak).